1. Áldás

- Kérlek szépen istenem add, hogy átmenjek az év végi vizsgán! – összetett tenyerekkel, lehunyt szemekkel fohászkodom a szentélynél, hogy a holnapi vizsgán minden simán menjen. Jobb szemem lassan felnyitom és körül nézek.

- Te is jöttél imádkozni HaNeul? – felnevető hangon szólít meg valaki, mire kezeim magam mellé helyezve ugrok egyet.

- Ja, csak te vagy – fújom ki a levegőt megkönnyebbülve.

- Csak én? Tán vártál valakit? – kérdezi, közben elmormol magában egy imát.

- Dehogy – enyhe pirrel arcomon fordítom el a fejem. – Daeil…neked nincs is szükséged az istenek segítségére. – fintorgok. – Kisujjadból kirázod az összes kérdést.

- Most irigykedsz?

- Ki nem?! – dobbantok a lábammal. – Haza mentem – fújtatok, majd 180°-os fordulattal távozom is.

Igazság szerint vártam, hogy hátha megjelenik az a múltkori fiú. De lehet csak valami átutazó volt, és soha többet nem fogom látni… Messze volt ugyan tőlem, de hófehér haja és gyönyörű fekete szemei belevésődtek az elmémbe. Azon a napon először hagyott ki egy ütemet a szívem, mint egy szerelmes bolondnak.

- Itthon vagyok - kiáltom el magam és egyetlen családtagom a macskám egyből elém is jön. – Hogy voltál ma? – hajolok le hozzá és megvakargatom a füle tövét. – Adok neked enni, aztán készítek magamnak is – táskámat a nappaliba leteszem, majd onnan a konyhába megyek, ami nem nehéz mivel egybe van a kettő. Egy négy emeletes lakásban élek, annak a második szintjén. Egy szobás lakás, ami nekem és Mimi-nek bőven elég. – Nehogy mindet egyből befald! – fegyelmezem Mimit, de mintha meg se hallott volna, csak az ételt látja. Hangos sóhaj hagyja el a számat, aztán neki látok az én vacsorámnak.

- Na látod Mimi, velem sose fog ilyen romantikus dolog megtörténni! – mutatom a TV-ben lévő doramát a macskámnak. a fiú csak egyre közelebb hajol a lányhoz a romantikus randijukon. – Reménytelen vagyok a szerelemben – szorítom magamhoz bundás barátomat.

***

- Ne menj! – riadok fel álmomból. Egész testem izzadt a rémálom miatt. Lassan órámra pillantok. Szemeim hatalmasra nyílnak mikor meglátom mennyire jár már az idő. Fejemben leperegnek a képek, mik arra utalnak, hogyha egy másodperccel is tovább nézem a fránya órát mely nem volt képes ébreszteni, biztosan elfogok késni!
Sietve szedtem magam össze és futva igyekeztem a metró állomásra, közben végig karórám figyeltem, és szó szerint versenyt futottam az idővel. Istenek kora reggel a kegyelmükbe fogadtak mivel egy perccel a csengő előtt be is estem a terembe.

- Én nyertem a fogadást! – kiállt fel barátnőm, miközben én alig kapok levegőt és ledőlök a padra. – Köszönöm HaNeul, hogy ma ilyen pontosan érkeztél – kapok egy puszit az arcomra. Felmutatok egy béke jelet és mosolygok.

***

Utolsó vizsga után egy hatalmasat nyújtózom és csak az alvásra vágyom.
- Jössz a városba HaNeul? – kérdezi JaeHwa miközben táskájába teszi a holmiijait.
- Menjek? – mutatóujjam, szám elé helyezem és gondolkodást színlelek.
- Ha ennyire nem akarsz, akkor nem muszáj, csak elmegyünk a csajokkal fagylaltozni – mosolyogva néz rám és közli a tervet

- De! Szívesen megyek – bólintok. – Csak…
- Meghívlak! – vág bele a mondatomba. – Hiszen úgyis megnyertem a reggeli fogadást, most van egy kis pénzem – gonosz kuncogásba kezd.
- Rendben – csillognak a szemeim. Fogjuk a táskáinkat és elindulunk ki a főbejárat felé.

- Jut eszembe! – áll meg egy pillanatra. – Láttad mostanság a Fehér Herceget? – kicsit hangosabban a kelleténél mondta és a körülöttünk lévők mind ide figyeltek. Nagy szemekkel nézem a lányt. – Ú-úgy értem az animét láttad? – menti a helyzetet barátnőm. Innentől kezdve már mindenki elfordul, mivel semmi érdekes pletykát nem véltek felfedezni. Belé karolok és húzni kezdem magam után.

- Ez meleg volt – dőlök neki a falnak.

- Nem értelek. Mi olyan nagy szám abban, ha tudják az emberek, hogy neked tetszik egy srác? – billenti oldalra a fejét.

- Mert az nem én vagyok, és nem is tetszhet, hiszen csak pár másodpercre, ha láttam. –fújom fel az arcomat.

- Te lehet, hogy még nem, de én hiszek a szerelem első látásban! – húzza ki magát karba tett kezekkel. Mindig is szerettem ezt az optimista hozzáállását a dolgokhoz. Bármi rosszban megtudja látni a jót, és azt más emberek számára is boldog pillanatokká tudja tenni. Ha lennének természetfeletti képességek, ő jönne egy „Pozitív hullám” kiáltással és mindenkit boldoggá tenne.

- Lányok! Nem jössztök? – türelmetlenül szólnak már nekünk a csajok.

- Már ott is vagyunk – megfogja a kezem és futó léptekkel érünk el hozzájuk.

***

Elbambultan nézek magam elé, miközben hideg fagyimat nyalogatom a padon ülve.

- Mi baja?

- Oh csak szerelmes~

- Kibe?

- Egy idegen srácba…

- Szegényke, biztos nem lehet így könnyű neki.

- Ti meg miről beszéltek? – lassan fordítom feléjük a fejemet. – Nem vagyok szerelmes és így nem is nehéz nekem.

- Ezzel nyugtatja magát – veregeti meg a vállamat JaeHwa. – Olyan erős! – könnyes szemeivel néz rám és szabad kezem megfogja s neki dörgölőzik.

- Jó cica – húzom el kezem és megpaskolom a feje búbját. Felmosolyog rám, majd bevág egy sértődött arcot.

- Nem Mimi vagyok! – csapja el a kezem. –Esküszöm, ha nem fogsz magadnak pasit találni, akkor 7 macskával fogsz megöregedni és a szomszédjaid téged fognak az ördögnek hívni – szúrós pillantásokat vet mindenfelé. Mind a hárman hangosan felnevetünk JaeJae elméletén ő pedig csak duzzog, de végül beadja a derekát és velünk nevet felszabadultan.

- Elnézést, nem tudják nekem megmondani, hogy hogyan jutok el Ogumba? – kacagásunk egy férfi hang zavarja meg. Jaehwa kapva kap a pillanaton és válaszol a fiúnak. Mivel ahogy ránéztünk egy velünk egykorú srác nézett vissza ránk. – A barátnőm pont ott lakik, ha szeretnéd, elkísér! Metróval kell menni, és elég bonyolult oda kijutni – állít fel rögvest engem.

- Na de… - kezdeném a felháborodást, de a fiú gyorsabb.

- Elfogadnám a segítséget! – tisztelettudóan meghajol kicsit előttem. – Nemrégen érkeztem és szeretném végre birtokba venni a lakást, de előbb elkellene jutnom Ogumba – hadarja el, kisfiús tekintetével.

Szemeimmel oldalra pillantgatok a lányokra, akik csak vigyorognak és várják, hogy igent mondjak. Tiszta mintha egy randira küldenének! Ez olyan idegesítő!

- Legyen, úgyis haza akartam menni – fintorgok a csajokra, akik azonnal lepacsiznak egymással.

- Nagyon szépen köszönöm! – kezet ráz velem a fiú, és csak vigyorog. Na találkoztam még egy furcsa emberrel, már csak ez hiányzott nekem! – A nevem Sungoh, és a tiéd? – visszafogott mosolyba vált át.

- HaNeul – csendül el az én nevem is.

Sungoh